Biztos vagyok benne, hogy te is kacérkodtál már a gondolattal, hogyan lehetne pontozott textiltáskád (vagy pólód, terítőd stb…).
A textilek pontozása másfajta kihívást jelent, mint ahogy azt megszokhattad feszített vászonra, falapra, kőre, vagy bármilyen stabil alapra történő festés esetén. Először is a textil mozog, csúszkál, és könnyen felemelkedik, amikor a pontozót is emeled. Ezért mielőtt nekiállnál, mindenképpen feszítsd ki óvatosan úgy, hogy ne nyúljon meg, ill. tegyél alá valamit, ami megakadályozza, hogy a festékkel átitatódott anyag összeragadjon az alatta lévő réteggel, vagy mindent összemaszatoljon. A videóban egy kartondarabot vontam be folpack-kal erre a célja.
A textilfesték másképp viselkedik az anyagon, mint az akril. Másképp terül, ill. ha túl híg, akkor szétfolyik. Mindenképpen ügyelj arra, hogy kellő távolságban legyenek egymáshoz képest a pöttyök, megakadályozva így az összefolyást. Pici pontokkal is próbálkoztam, de nem lettek szabályosak, és emiatt rontották az összhatást.
Javaslom, hogy mielőtt nekiállnál a főalkotásnak, egy próbadarabon gyakorolj, és figyeld meg, hogyan viselkedik a festék, és az anyag.
A textilfesték teljes száradás (min. egy nap) után egy átvasalással rögzíthető. Ezután kézmeleg vízben moshatóvá válik. A gyártó nem ír ennél több tanácsot, de ami nálam működik, az az, hogy először a hátoldalt vasalom át, majd egy ruhán keresztül a színén is.
Ez is érdekelhet még:
Hogyan készül a pontozott textiltáska
Biztos vagyok benne, hogy te is kacérkodtál már a gondolattal, hogyan lehetne pontozott textiltáskád (vagy pólód, terítőd stb…). A textilek pontozása másfajta kihívást jelent, mint

Spirál négyzetekből – pontozva
Egy nagyon különleges mintát hoztam ebben a videóban, főleg azoknak, akik szeretik a geometrikus formákat. Az elkészítése nem túl bonyolult, de odafigyelést igényel. Szükséges eszközök:
Így készíts mini pontozó készlettel mandalát
Sokan szeretnének gyerekeknek, vagy csak maguknak egy egyszerűbb, elérhetőbb árú pontozó szettet, mint az eddig elérhető nagy készlet, ezért végre elkészült annak a kistestvére, a

Stencil tippek, inspirációk
Mi a stencil, és mire jó? A stencil valójában egy vékony műanyag lap, amibe lézerrel mintát vágnak. Ezt a mintát akrilfesték segítségével meg tudjuk jeleníteni

A pontozás, pontfestés, pöttyözés eszközei – Mi kell az induláshoz?
A pontozás, pontfestés, pöttyözés eszközei – Mi kell az induláshoz? Ha nincs időd végigolvasni, akkor itt a lista segítség képpen. Ha többet is tudni szeretnél,

Pontozd ki magadból a stresszt! Öt inspirációs videó magyarázatokkal
Teljesen kezdő vagy? Töltsd le az ingyenes anyagot a pontozás kezdő lépéseivel. A mandalakészítés nem csupán egy alkotási folyamat, hanem egy utazás önmagad belső világába.
A vasalásról tudnál többet mondani? Színén, visszáján, esetleg kell valami anyagdarab, amin keresztül vasaljuk? Rajzoltam már pólóra textilfilccel, de szeretném kipróbálni ezt a technikát is pólón textilfestékkel.
Kedves Éva!
Ami nekem működik az az, hogy először a visszáján vasalom, majd a színén egy ruhadarabon keresztül.
Szia! Farmer tàskàra is mûködik ? Mennyi a szàradàsa? Megszàradt kész màs nem kell rà? Köszönöm Timi
Farmerre is működik a textil festék, de arra figyelni kell, hogy teljesen másképp viselkedik, mint az akril festék. Máshogy terül, beszívódik stb. Én hagytam egy napot száradni, majd vasalófal fixáltam.