A húsvéti tojás sem maradhat ki abból, hogy pontozótechnikával díszítsük.
Most egy végtelenül egyszerű, ám annál mutatósabb mintát hoztam nektek, amit akár gyerekekkel együtt is lehet festeni, hiszen annyira könnyű.
A videóban lépésről lépésre megmutatom, hogyan készül:
- először lefestjük a tojásokat
- ha ugyanolyan méretű tojásod van, mint ami a videóban van, azaz 13,5 cm a legnagyobb kerülete, akkor a 4 mm-es pontozóval körbe tudod pontozni a „hasánál” úgy, hogy pont kijöjjön a minta. Ha más méretű a tojásod, akkor a videóban részletesen megmutatom, hogy hogyan tudod kiszerkeszteni, kisakkozni a megfelelő pontozó méretet.
- A virágminta után jöhet a maradék kitöltése random pontozással.
- Végül pedig a pontra pontok, amivel igazán térhatásúvá tudnak válni a szirmok.
Ez is érdekelhet még:
Élet virága szerkesztés
„Az Élet Virága világszerte, sok kultúrában – régen és most is – szent szimbólum. Az univerzum leképeződésének tekintik… a szimbólumot olyan metafóraként foghatjuk fel, mint
Inspiráció mini kezdőcsomagokhoz
Néhány színnel és a mini pontozó készlettel is rendkívül változatos mintákat, formákat tudsz festeni. Erre hozok példát ebben a blogbejegyzésben. Mini kezdőcsomag – Nyár
Díszdoboz pontozása
Dobd fel a csupasz dobozodat néhány ponttal, és máris lesz egy elképesztően szép ajándéktárgyad. Csiszold meg a felületet, fesd le feketére, majd jöhet a pontozás

Feliratos pontozott kövek
Néha megfeledkezünk arról, hogy mennyire fontos lenne észrevenni azokat a dolgokat, amiért hálásak lehetünk. Ebből az apropóból született az első kő. A felirat pontozása csak

Hét szabály a színválasztáshoz
Színválasztási segédlet Színelmélet A színek kiválasztásához először egy pici elmélet a színkörről. A színkör közepén az elsődleges színeket találod: piros, sárga, kék. Elsődleges színek, mert semmilyen

Márványos háttér készítése
Egy különleges, ám annál egyszerűbb háttérfestési technikát mutatok meg nektek. A márványos háttér már ismerős lehet korábbról, viszont most tovább variáltam. Bevetettem a viaszpasztát is
